“Amint haladsz előre, úgy teremted a saját univerzumod.”
Winston Churchill

A kineziológiai kezelés (oldás) menete

A One Brain technikája a probléma megállapításából, korrekciójából és utólagos feladatokból áll.
Első lépésként meghatározzuk a problémát, majd a jelenbeli problémával kapcsolatban izomtesztelés (ld. alább) segítségével (korregresszióval) megkeressük azokat az életkorokat – természetesen hipnózis és relaxáció alkalmazása nélkül - melyek valamilyen összefüggésben vannak a megoldandó konfliktussal.
Szintén izomteszttel meghatározzuk a szükséges korrekció(ka)t (a One Brain módszer korrekciós eszköztárának széles skálájából), melye(kke)l feloldjuk ezeket a negatív emlékeket. Ezek a negatív emlékek ugyanis a szervezetben energiablokkokat okoznak, a kezelés célja ezek feloldásával megteremteni a választás lehetőségét.
Amennyiben szükséges, úgy további gyakorlatok végzésére kérjük a pácienst, ezt nevezhetjük „házi feladat”nak is. Fontos megjegyezni, hogy a házi feladat elvégzése legalább annyira fontos, mint maga a kezelés, hiszen a páciens az otthoni feladat elvégzésével erősíti meg a változásra való hajlandóságát.

A probléma meghatározásának módja: az izomtesztelés

A kineziológia egy különleges technikát használ, hogy visszajelzést kapjunk valaki tudatalatti szintjérõl. Az eljárást izomtesztelésnek nevezzük. Az eljárás azon alapul, hogy negatív érzelmek hatására az izmok elgyengülnek (például ha valakivel nagyon rossz hírt akarunk közölni, előtte megkérjük, hogy üljön le. A rossz hír hallatán ugyanis elgyengülnek az izmaink és akár össze is eshetünk). A kineziológus gyengéd nyomást gyakorol a páciens kinyújtott alkarjára. A kar (izom) erõsen tart (“igen” válasz) vagy pedig elgyengül (“nem” válasz) a feltett kérdés hatására. Ezáltal nagyon pontos információt nyerünk az illető által megtapasztalt stressz mértékéről és típusáról.

Hogyan lehetséges, hogy fentiekben leírtak működnek?

Még nem ismerjük pontosan az összes közreműködő mechanizmust. A tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy a rendszer biztosan és pontosan működik és nem győzzük csodálni, mennyire! Ezt mindenkinek saját magának kell működés közben megtapasztalnia.

“A módszer az én problémám megoldásánál is működik?”

Gyakori kérdés. A kineziológia bizonyítottan a legeredményesebb eljárás a stressz okozta problémák széles skálájánál.

“Mennyi idő, míg megtapasztalom az eredményt?”

Ez egyén- és problémafüggő, számos tényező befolyásolhatja. Leginkább attól függ, hogy a páciens milyen mértékben készült fel a változásra, illetve mennyire hajlandó részt vállalni a helyzet javítására irányuló felelősségből. A javulás minden esetben az egyén saját ritmusában történik, az gyors lehet, amennyiben a páciens készen áll a változásra.

Bejelentkezés

Telefon: +36304020390